Komári Gabriella
11 hónapja
Kedves Ilike!
Régóta elveszettnek éreztem magam, megbénított a félelem és évek mentek el mellettem cselekvésképtelenül. Sokszor fel akaram adni, mert még az is könnyebbnek tünt. A sebeimet nyalogattam és siránkoztam a sorsom miatt, ahelyett, hogy tettem volna valamit. Egyszerre éltem a múltban és a jövőben, sajnos sosem a jelenben. A jelen a halogatásról és a halogatás okozta bánkódásról szólt.
De nem adtam fel, mindig is pozitív volt a hozzáállásom mindenhez, éppen ezért bénított meg annyira a múltbeli énem. Mindig reménykedtem a jobb napokban, hogy majd rámtalál. Talán, ha én is jobban keretem volna hamarabb találkozom veled. De nem szeretem a “mi lett volna ha” mondatkezdéseket. Én, én vagyok, egy teljes egész és minden hozzájárul, hogy még teljesebb legyek.
Nagyon köszönöm neked! Úgy érzem egy régi de jobb énemhez mutattad meg az útat. A hozzáállásommal sosem volt probléma, de a tettek mezejét messziről kerültem a félelmeim miatt. Mostmár tudom, hogy azok a félelmek sosem léteztek.
Nagyon sok pszichológiai könyvet olvastam és érdekel is a téma, természetesen mindig fenntartásokkal olvastam őket, mert nem mind nekem íródott, ezt tudom. És én most olyan hálás vagyok Neked és büszke, hogy ilyen csodás Nő vagy. Minden apró töredéket, ami valaha is fontosnak érződött számomra ezekből a könyvekből, Te most összefoglaltad és a fejembe paszíroztad! Köszönöm neked még egyszer és remélem mielőbb sikerül személyesen is találkoznunk!